A Természetből véletlenül létrejött földi értelem dolga, hogy megértse és élvezze létezését, cáfolja az istenhitet, majd pusztuljon végérvényesen a semmibe. Másképp véletlenül se lehet.

A Természet és értelmünk is adomány a semmiből, a kifürkészhetetlen szándékú örök Istentől. Végeredményben tőle függ sorsunk örökké. Érdemes hinni benne s cáfolni tagadóit. Véletlen nem létezhet, a semmi pedig az adományozással megszűnt.

Ezek a széles körben elfogadott eszmék és rokonaik az eszmefüggetlen tudományos elméletekkel együtt egyrészt az időn és - rejtve vagy nyíltan - a semmin, másrészt a saját feltétlen végükön alapulnak. A vallásos eszmerendszerek pedig még valamiféle természetfölötti lény uralkodását is feltételezik.  A semmi és más természetfölöttiek működése természettudományosan nem bizonyítható, nem is cáfolható, ezért csak az elvont gondolkodás termékeinek minősülhetnek - az eszmék és elméletek feltétlen végébe vetett hittel együtt. Az idő viszont a tudományok és minden világnézet szerint valamilyen módon létezik, de egyikükben sincs olyan definíciója, amely a ma már joggal elvárt tudományos fogalomalkotás alapkövetelményeinek megfelelne, kísérlettel is bizonyítható lenne. 

A definícióhiány mentségéül a természettudományok és az eszmék jelentős gyakorlati eredményeire szokás hivatkozni, de ma már nyilvánvaló, hogy sikereik mellett szörnyszülöttjeik is vannak: a globális tudásgyilkos tudás (az antitudás), a szüntelen acsarkodás az örök korlátokba, a földi fehérjevilág feltétlen végébe és a semmibe vetett egyetemes hit részletein és a javak elosztásán. Mindezek növelik az egyre hatalmasabb földi tudat végső - és végzetes - visszahatásának veszélyét. Ráadásul a végalapú hittudományok és a tudomány jóslatainak hatására tudatunk már természetesnek tartja, sőt megköveteli a földi fehérjevilág feltétlen végét, jóllehet ismeri a tudati várakozások folyamaterősítő hatását, azt, hogy benne a hit szándékkal, a szándék tettel egyenlő. 

Még nem tudjuk, mi az élet tudományos lényege, de csak az számít komoly embernek ¹a, aki az élet földi fehérjevilágának feltétlen végében vakon hisz, vakhit-variánsát minden tőle telhető módon védelmezi és legalább gyermekeinek továbbadja. Lettek gyermekeim, választanom kellett a feltétlen vég vakhite és fonákhit között. Kényszerhelyzetem okain töprengve felmerült bennem a gyanú, hogy végső soron a tudományok s a rájuk többé-kevésbé támaszkodó eszmék sokféleképpen hipotetikus, homályos időfogalma miatt válik egyre bizonytalanabbá az emberi gondolkodás, együttélésünk és megmaradásunk is. Az időkontinuum  feltételezése ismereteim szerint nem került még a végveszélyokozás gyanújába, az én gyanúm viszont egyre alaposabbnak mutatkozott az egyetlen lehetségesnek tűnő másik időhipotézisen alapuló rendszer formálása során.

A gyanúmból végül is okhipotézis lett. Érvényességéhez természetesen totálisan paradigmaváltó rendszer is szükséges. Az eddigiektől kellően eltérő időnek és/vagy ideológiának kell lennie szinte minden soromban. A rendszer szerkesztése során érzékelhetetlennek tűnő kis különbség mutatkozott pl. a kétféle hipotézis időfolyama között, de következményei egyre jelentősebbek lettek. Rendszeresen gondozom tovább időfeltételezésem és következményei magyarázatait, abban a reményben, hogy az én időhipotézisem valamikor fizikai kísérlettel ellenőrizhető lesz. A kísérleti bizonyítás nekem egyelőre elképzelhetetlen, de kizártnak nem tarthatom, hiszen konkrét, objektíven (bár nem Eötvös-ingával) mérhető fizikai eseményt feltételezek az idő megtestesítőjének, nem pedig valódi paraméterek nélküli, hipotetikus kontinuum-állapotot. A kísérleti cáfolat is hasznos lesz, mert ha megérem, legalább nekem végre igazolni fogja a kontinuum-hipotézis helyességét. Ez vonatkozik a múltbeli, előttem ismeretlen kísérleti cáfolatra is.(Wikipédiánk az idő címszavában említi kvantált idő korábbi felvetését – s most maga is felveti.) Rendszeremnek csak az eddigi rendszerekre alapozott szöveges elutasítása viszont súlytalan marad akkor is, ha hipotézisemet nem lehet se bizonyítani, se cáfolni, mint ahogy a kontinuumot se lehet.

A Wikipédiánk esélymérlegelése tanulságos. A borzongatás uralkodik a tudományban a realizmus nevében, világiasan kiegészítve évezredeink vallásos ujjongó borzongását a jósolt kínokon. Fantasztikus menekülési bizakodás azért a tudományok környékén is tudományoskodik, mint az ószövetségi Malakiás próféta utolsó, - néhol függeléknek minősített - maradást is megengedő soraiban. 

Én fonákul hiszem vakon, hogy végső soron már csak tudatunktól függ a létünk, azaz a földi fehérjevilág fennmaradása. Ennek a tételnek a gyakorlati próbája csak kudarccal járhat, akár „sikerül”, akár nem. Ezt a veszélyt ajánlatos mindenkinek vakon hinni, s a próba tilalmát erkölcsi sarktételnek, a próbára való előkészületet pedig a bűnök bűnének kell minősíteni, mert „sikeres” próba után már nem lesz földi bíró, más bírót pedig a fizika nem ismer. Lehet feltételezni égieket vallásos áhítattal, földönkívülieket a Fermi-paradoxon lehetséges okainak tudományos vagy transzcendens sorolgatásával, de a feltételezettekben való reménykedés fatális hiba, mert csak gyengíti védekezési képességünket végzetes önveszélyességünkkel szemben. Nincs elvi jelentősége annak, hogy a legrosszabb képességünk ténylegesen mikor válik tudományosan is bizonyíthatóan tökéletessé. 

Teller Edét betű szerint idézve „ABSZO-LUT módon hiszek…Mindenekelőtt az értelemben, a tudásban, a tudás korlátlan növekedésében.” Részben éppen Teller Ede miatt viszont én a tudást pusztító tudás - az antitudás - korlátlanságát is kénytelen vagyok még az abszolútnál is szigorúbban, azaz mindig vakon hinni. 

Belátva, hogy a divatos eszmék és a tudományos elméletek gyakorlati következményei együtt kudarccá változtathatják a kiötlők és terjesztők minden sikerét, gondolkodásomban a földi fehérjevilágunk örök fennmaradásának lehetősége jóval több esélyt kapott, mint az istenesen vagy istentelenül feltétlen vége. Természetesen az esély újramérlegelése csak a már ismert elemek átrendezésével, újraértelmezésével volt lehetséges, hiszen még mindig nincs új a Nap alatt. 

Az oldódás

Korunkban a materialista/naturalista/realista szemléletű ateizmus a statisztikai adatokra, az istenhit a fizika tudományára hivatkozva hirdeti ideológiai ellenfele hanyatlását. A statisztikai érvek megalapozottságát nem vonom kétségbe. A fizika tudományán alapuló érvelést viszont érdemesnek tartom a töprengésre. Eftichios Bitsakis, a hírneves materialista filozófus és elméleti fizikus ugyanis a Fizika és materializmus című könyvében már elismerte, hogy a kvantumfizika alapvető kérdéseinek eldöntése érdekében lefolytatott tíz hiteles kísérlet közül nyolc az ateista fizikai realizmust cáfoló eredményt adott. Az alapvető kérdések: a Bell-egyenlőtlenség, a rejtett változók, a lokalitás, a szeparálhatóság – és hozzájuk tartozó számos fizikai jelenség^1b. 

A könyv kiadása óta eltelt 25 év alatt a fizikai realizmus helyzete tovább romlott. Több évtizedes vajúdás után egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a kvantumszintű eseményekkel kapcsolatban sokszor emlegetett részecsketeremtő vákuum nem semmi, hanem nagyon is valami. Legutóbb magyar tudósok már részecske tömegének ideiglenes eltulajdonításával gyanúsították meg a vákuumot egy, még megerősítésre váró kísérletük alapján. A vákuum elnevezés pontatlan, hiszen már biztos, hogy nem üresség, amit jelöl, ráadásul ideológiai erőszakkal többen (fordítók is) a semmivel azonosítják ezt a bizonyítottan működő, fizikumi eseményeket befolyásoló ismeretlent, virtuálisnak ferdítve valóságos hatását. Jobb híján én is a közismert vákuum nevet használom, de a rendszeremben elfoglal helyéhez illően nagy kezdőbetűvel, s tulajdonképpen számunkra szinte ismeretlent értek alatta. A legutóbbi ismeretterjesztő leírása már annyira frappáns, hogy szinte látszik a Vákuum telítettsége: "Higgs elmélete szerint létezik egy mező, ami egyenletesen kitölti a vákuumot, és minden részecske ebben mozogva, ezzel kölcsönhatásban nyeri el a tömegét. Ez a mező a Higgs-mező, a folyamat elemi gerjesztése pedig az elemi részecske." Azaz: miden anyag a Vákuumban és minden anyagban Vákuum. Mi benne, ő bennünk (Ján. 17,21)... A Standard Modell tiszta kék egének utolsó felhője mintha beárnyékolná az egész Standard Modellt - Lord Kelvin után szabadon s fordítva -, nehogy túlhevüljön s elfelejtsen térdet-fejet hajtani a Vákuum előtt. 

Bennem különösen a teleportálás sikeres kezdeti lépései hagytak mély nyomokat - és egy kommentár hozzájuk nemzetközi hírű tudósunktól, Polónyi Jánostól, a MTA külső tagjától, a strasbourgi egyetem fizikaprofesszorától: a kvantum-teleportációs kísérletekben a fizikai állapot egy időre csupán információ formájában létezik. Damaszkuszi mondat. Hatására az anyag (tömeg, energia stb.) informatizálása és az információ anyaggá (tömeggé, energiává stb.) változtatása szempontjából kezdetem szemlélgetni a világot. A Vákuumot is. Tud-e teleportálni a Természet? Van Nobel-díjas tudós, aki kísérletei alapján feltételezi, hogy a DNS tudja magát teleportálni. "A szakma" - a valójában csak a szakma egy része - kételkedik, s inkább a Nobel-díjast véli "díjkábultnak". Nem bírják kivárni a kísérleti megerősítést vagy cáfolatot. Kétségtelen, hogy kockázatos korán publikálni az elsőbbségért, de még kockázatosabb eleve kizárni, hogy a Természet is tudja azt, amit része, az ember produkál. (Más kérdés, hogy működéséhez nincs szüksége pl. olyan műanyag-özönre, amivel az ember már veszélyes mértékben rontja a földi élet esélyeit.) A sikeres teleportálásaink után kellő alappal feltételezhetem, hogy nagy valószínűséggel a valahol lévő Vákuumot valahogy betöltő Higgs-mező valamikori, valahányszori tömegadása sem a hagyományos fizikumi tömegmozgatással, hanem információ átadásával történik.

 A világ jelenségeit egyre mélyrehatóbban vizsgáló fizika tudománya nem akarja, hogy eredményeit világnézeti igények kielégítésére használják. Ez a tudomány is tudja azonban, hogy minden ember hajlamos a világról szerzett ismereteinek lényegi rendszerezésére, akár a fizika ideologizálásával is. Az igény egyre növekszik, s mind nagyobb méreteket ölt a tudományos ismeretterjesztésnek nevezett szabadpiaci tudatkezelés. Ennek társadalmilag nem kívánatos következménye ez az írásom, amiben a megszüntetve-megőrzés kísérletével megkísértve a véletlent, egyszerre ápolok és cáfolok hosszan két hitet, az istenest és az istentelent egy harmadikkal, nagyrészt a fizikára redukált információhitemmel. Teszem ezt a minden téridőben létező kezdettelen Összes Információ, azaz a Valóság Egésze nevében. Belőle csak egy lehet, ezért feltételezhetem, hogy benne a megvalósultság és a lehetőség szüli egymást. 

Az én értelmezésemben információ a megvalósult vagy bármilyen mértékben lehetséges fizikai és egyéb állapot valamennyi adata, együtt és egyenként, bárhogy keletkezett bármilyen hatás, változás, kapcsolat, közlés, az ezekből szerzett ismeret és annak felhasználása, helytől, időtől, tudatosulástól, létezési módtól függetlenül. Nem zárható ki, hogy van az információnak a fizikumitól különböző tartalma is, hiszen pl. a Vákuumot alig ismerjük. Paradigmaváltó rendszeremben az önbizonyító Egésznek egyik fő része a minden információ fokozatos megismerésére és alkalmazására képes kezdettelen Fizikum, azaz a fizikai jelenségek összessége, ami az anyahitem, a materializmus szerint folytonosan megismerhető (a megismerhetőség az emlékezet miatt valóban kontinuumnak minősíthető). Az Egész másik fő része az ugyancsak kezdettelen – az ideológiáktól még szinte érintetlen - Vákuum, a materialista Szentlélek, ami részecskék már bizonyított létrehozásával, részecsketömeg ideiglenes eltulajdonításával és a Higgs-feltételezés szerint tömegadással is összehangolja a Fizikum működését az Összes Információval. A harmadik feltételezett fő része pedig - a materializmusban és az idealizmusokban egyaránt transzcendens, cáfolatra sem érdemes semmi helyett - a Fizikumon belül lévő, a mindenkori múlt minden mozzanatát változtathatatlanul őrző, szintén kezdettelen Memórium, ami nemcsak sötét tömegként, tágító energiaként, hanem múltunkként is a mindenkori fizikai jelenünk információinak legszuperebb szimmetriája. 

A materializmusnak megfelelően feltételezem az abszolút kezdettelenséget, mert egyrészt a kezdet fogalmához időpont és térhely tartozik, ezért magára az idő- és térfogalomra való alkalmazása eleve értelmetlen, másrészt pedig egy rendszer bármilyen kis részében létezik valamilyen tér és idő, akkor a rendszer egészének s minden részének is szükségképpen van tere és ideje. Groteszknek tartom, hogy a kemény fizika a mindig képlékeny filozófiától várja a legfontosabb fizikai tényezők, az idő, a tér és az energia fizikai definícióit.  A megismerést vezérlő fizikára redukált, kísérlettel korrektül ellenőrizhető idő-, tér- és energiafogalom nélkül mindenképpen alaptalan időtlenséget, teretlenséget vagy az idő- és térfogalom alkalmazhatatlanságát feltételezni az un. Ősrobbanás környékére is. Ez a feltételezés filozófiai hipotézisek fizikára alkalmazása közvetlenül, redukálás nélkül. Márpedig az időkontinuum csak kijelentés, olyan hipotézis, ami Gödel szerint cáfolásra se érdemes. Ha logikailag cáfolhatatlanok is a kontinuum-hipotézisek, a nemfizikusok vallás és szer nélkül is könnyedén odagondolják a "robbanás" elé a valahonnan felszabaduló energiát és felszabadulásának lehetőségét, s annak előzményeit. Töprenghetnek okkal vagy oktalanul, idővel vagy időtlenül, hogy a két ősállapot, azaz a lehetőség "vége" és a "robbanás" kezdete között lehet-e értelmesen különbséget tenni  a Planck-rendszer ellenére. A cáfolhatatlan időkontinuum  rugalmas, minden feltételezést kibír, a kvantált idő hipotézise viszont rugalmatlan, cáfolható, de okságbarát. Aligha kétséges viszont, hogy a kvantumállapotban rejlő minden lehetőség, így az energiafelszabadulás lehetősége is teleportálható kvantuminformáció, s a teleportkorszak, a kvantuminformatika hajnalán már szóba hozható a lehetőség-megvalósultság viszony fizikára redukálása. A filozófusoknak egy gonddal kevesebb lehet, a matematikusoknak, fizikusoknak eggyel több, de a természettudósoknak sokkal több a szabad szellemi vegyértékük, azaz a kvantumállapotukkal együtt  teleportálható lehetőségük. 

Feltételezem továbbá azt is, hogy a Valóság Létnégyessége – az Egész és annak három Része - a Fizikumban törvényszerűen kialakuló tudattal ismerheti meg teljesen önmagát, s ebben az értelemben a Fizikum vallástalanul is egylényegű az Összes Információval, annak valós Lehetőségét testesíti meg (ő a materialista Fiú). Nekem ebből az is következett, hogy a Megvalósultság-Lehetőség páros, mint ellentét-összefonódás, szükségképpen önkölcsönhatást² működtet az Összes Információban, aki csak valós Lehetősége révén lehet permanens önteremtő az önmegsemmisítési lehetőségéhez képest. Ez a kényszerhelyzete minden fizikumi eseményben megnyilvánul. A kényszerű önkölcsönhatás ad reális magyarázatot a már említett alapvető kvantumfizikai kérdések eldöntése érdekében lefolytatott kísérletek eredményeire és kísérteties (nem divatosan, de szebben szólva: szubjektív idealista) értelmezéseire is, amiket John Gribbin a forrásaimban hivatkozott könyvében részletez. A Lehetőség-Valóság kettős rendszere beláttatta velem, hogy kell a Jelenések könyve és a tudományos pesszimizmus is, ugyanúgy, mint a gonoszság, betegség, zűrzavar, a természeti csapás és a személyiségből az emberiségre, földi élet egészére átháramló önpusztító képesség, mert a Lehetőségnek csak így marad meg a lényege, s csak a negatívumokkal szemben bizonyíthatja értelmességét, életrevalóságát. 

Rendszeremben is van tehát "atyaisten" foglalkozású jelenség, ő az Összes Információ. Egészének és összetevőinek a létezésében legalább ugyanúgy reménytelen kételkedni, mint abban, hogy a természet van. Neve közérthetően jelzi a lényegét, egyben kizár minden természetfölöttiségét, hiszen valamennyi valóra vált vagy lehetséges létvariáns és azok legelemibb részei is azonos jogosultsággal vallhatják, hogy "te bennem, én benned"  (Ján. 17,21)...  Kizárja a neve azt is, hogy a rendszeremben elvont lehetőséggé lefokozott, információtalan semmi neki vagy bármely létezőnek bármikor kortársa legyen. A Fizikum lehetőség mivolta egyértelművé teszi, hogy a valóra válást, azaz egyre több információ fizikumi megismerését segítő és akadályozó tényezők megfelelő aránya nélkül egyszerre két Összes Információ létezhetne, ami képtelenség. Másutt is említem, hogy az ember előtt az információk eleve meglévő, a Lehetőség lényegének megfelelően inkább támogató, mint akadályozó, szükséges mértékű intelligenciája, majd a tudat megjelenésével az egyre szabadabb, de inkább támogató, mint akadályozó emberi döntések tehették és tehetik fenntarthatóvá a megfelelő arányt. Az emberi döntés nagyobb részben hit kérdése. Aligha kétséges, hogy megmaradni leginkább a megmaradás lehetőségébe vetett hittel hozott döntésekkel lehet.

Minden döntésünk világot formál, lételméleti primátusukkal nem versenghet a szó, a tett és az sem, hogy egy pillangó szárnyrebbenése akár hurrikánt is keletkeztethet a glóbusz túlfelén. A motívumot – a döntés információját – kutatjuk ítélkezésünknél. Vallásosak himnusszal is ünneplik a szerencsés bűnt, de a megelőző döntésinformációk elhalványítása miatt borúsak a hétköznapok. Nem lehet bűn az a döntés, ami a földi élet megmaradását szolgálja.

Létnégyességemet álcázott Szentháromságnak is minősítheti az, aki nem az egész-rész-kapcsolatuk hármas rendszerben gondolkodik. Valóban van valamelyes hasonlóság, ha a szentháromság-tan vallói hajlandóak az Összes Információt az Atyával, a Fiút a Fizikummal, a Vákuumot a Szentlélekkel, az információt pedig az Igével egy az egyben azonosnak tekinteni. A naturalistáktól se idegen az egész-rész-kapcsolatuk hármasságában való gondolkodás. Még feltűnőbb lehet a hasonlóság, ha úgy veszem, hogy a háromság a hasonlítottaknál is négyesség. A  szentháromság-tan ugyanis nem áll meg a semmiből teremtés nélkül, a naturalizmus pedig romba dől a semmi hiányától, a kezdettelenül halmozódó információktól. Az említetteknél a háromság egy nullával - a semmivel - több, én viszont létünk informatizált egész történelmét teszem Memórium formájában a háromhoz. Az én négyemet az ő négyüktől egy egész világ választja el. A szubjektív idealizmustól és Paul Davies szimulált Univerzumától is. 

A fentebb idézett damaszkuszi mondat alapján abból indultam ki, hogy minden fizikai jelenség információtulajdonság. Az ellenkezőjét az anyahitem, a klasszikus materializmus és szégyellős örökösei a magát most realistának nevező elméleti fizika alapján már eléggé kidolgozták, de ez az alap Eftichios Bitsakis szerint is évtizedek óta omladozik, s renoválási tervek nem teljesültek. Az idealizmust még inkább igazoló sikeres bilokációsbilokációs teleportálások pedig nagy valószínűséggel már romeltakarítással érnek fel. A naturalizmusnak a fogyasztóvédelem marad, beleértve a vallási hókuszpókuszok kritikáját is, ha nála nem történik paradigmaváltás, a vallások viszont a információhitet is beépítik hittudományaikba. Csonka lehet az Ökumené, pedig az információknak a teleportálások sorozatával bizonyított önállósága mindenki számára megszemélyesíthető értelmet adott az összes információ kifejezésnek. A valóságosan személyes Összes Információ természetesen birtokában van a teleportálás képességének is – önkölcsönhatással is.

A lét vagy a természet egészének nyílt vagy rejtett megszemélyesítése eddig sem volt idegen az emberi gondolkodástól.A deizmusról, a panteizmusról ez közismert, de a materializmus és környéke, sőt a különféle tudományok is ezt tették, teszik a lét minden mozzanatában benne lévőnek tekintett természetre való elnagyolt hivatkozásokkal, hallgatva a természeti törvények pontos helyéről, kvantumszámáról, de kifogásolva a vallások ötleteit az isteni lakhelyről.

A nyílt vagy rejtett megszemélyesítések a teleportálás megvalósulásáig csak az elvont gondolkodás termékei voltak. Az információk anyagból való kivonhatóságának és anyaggá történő visszaalakíthatóságának kísérleti bizonyításával már szilárd fizikai alap keletkezett a megszemélyesítéshez. Az elvont gondolkodásnak már csak az anyagot alkotó információk kellő intelligenciáját kell feltételeznie. Ez nem nehéz, hiszen az anyagban lévő lehetőségek, köztük a természeti törvények - amik az én értelmezésemben a létezés törvényei - nyilvánvalóan csak információként létezhetnek, s ha köztük volna véletlen, az is csak információ lehetne. Az eredményközpontúság pedig bizonyossággá teszi a feltételezést, mert az információk adekvát környezetet alkotva olyan fizikai jelenséget hoztak létre, aki intelligens személyiségnek gondolja magát s dönthet úgy is, hogy a saját erejéből élettelen anyaggá válik feltételezett élettartamának lejárta előtt. Önminősítésének objektív alapot ad az alkalmazkodása, az egyre intenzívebb ismeretszerzése és környezetváltoztatása. Igaz, minősítését egyelőre még lerontja feltétlen feltételezése bolygójának fizikai végéről, de javíthat…

A világunknak információ alapú gondolati újraszerkesztgetése során hamar kiderült, hogy terápiámnak sok váratlan és súlyos mellékhatása is van. Megváltoztatja a filozófiai semmit, kezdetteleníti a fizikai információ anyaggá válását s ennek fordítottját, az időnek kvantumot és definíciót ad, értelmezi a teret, az energiát, az értelemet, megvilágosítja és memorizáltatja a sötét energiát, lehetőséggé degradálja a végtelen nagyot, végtelenül sok számsor-kezdő és végképp elvont nullát oktrojál a matematikára, de mindet elveszi a fizikától, információhitet keletkeztet, megszünteti a vallásfóbiát, lohasztja a fizika Standard Modelljét és annak szuper kinövéseit (rendszeremben minden egy húron pendül). Vállalom a mellékhatásokat és azt is, hogy esetleg a matematika és a fizika újraszámoltatása nélkül is érvényesülhet az új realizmus, de a jelenleginél egy szinttel mélyebben. A fizika elméletében nem a krumplilevesre kell koncentrálni, mint a materializmus klasszikusai és a Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK) a 159. passzusában, nem is a Holdra, mint Einstein, hanem a fizikai jelenségek létezhetésének receptjére. Jelenség helyett a lényegre, annak tudatában is, hogy csak az egész lét minden információjának a birtokában gondolkodhatnánk tökéletesen, ez a pozíció pedig eleve foglalt, az Összes Információ tölti be. Szerencsére a Valóság-Lehetőség dualizmus abszolút létfeltétel. Az egész Valóság akkor segíthet földi Lehetőségén, ha uraljuk a tudásunkkal együtt növekvő antitudásunkat, ismereteink mindig bővülhetnek, hitkényszerünk mindig csökkenhet. A Gödel-gödrök lehetnek elvileg kikerülhetetlenek, de gyakorlatilag mindig odébb tolhatók, s így a depresszió annak ellenére elkerülhető, hogy az információ lényegének tökéletes megértéséhez is minden információ ismerete lenne szükséges. Rabok lennénk, ha mindent tudnánk. Rabság lenne az eleve elrendelés is, ha volna. Az elrendelőnek is.

Döntési szabadságunk teremtői a lehetőség-információink, azaz „vegyértékeink”, amik ugyanúgy teleportálható fizikai jelenségek, mint a gondolatok vagy külső hatások miatt keletkező idegszöveti elváltozások. Már létező lehetőség-információt vált valóra döntésünk, ami számos korábbi információ hatásának eredője és teljesen új információnak minősül, végrehajtásától függetlenül. Ebben az értelemben a szabadság és a döntés is információ-fizikára redukálódik.

Az információ

A damaszkuszi mondatban említett kvantum-teleportációs információ természetesen nem azonos az élők kapcsolati közléseivel, az ezekből szerzett ismeretekkel, amiket manapság szintén információnak nevezünk. Az információ formájában létező fizikai állapot nem kapcsolati aktus, nincs címzettje, még annyira se, mint az önkölcsönhatás² sajátos estének, az önmagunkra gondolásnak és egyáltalán a gondolkodásnak, viszont konkrét fizikai tulajdonságok - kvantumállapot - (tömeg, energia, spin stb.) megvalósítható lehetőségét foglalja magában. Ez az illékony információ például nem tömeg, hanem tömeglehetőség. Valós tömeglehetőség. Így működik világunk. Lehetőség nélkül nincs megvalósultság. A fordítottja is igaz. A kettő együtt csak kezdettelenül működhet. A Standard Modell egyik fokozatának se tárgya a dolgok, hatások lényegi mibenléte, s éppen erre a minőségre gyanús a kvantumfizikai értelemben vett információ, jelenként és összességében is. A gyanú jelentősen függetlenítheti a lényegközpontú gondolkodást a jelenségközpontú Standard Modelltől s mai, nullaalapú matematikai nyelvezetétől.

Egy adott rendszer működési rendjének megfelelően várható jel elmaradása nem kapcsolat, tehát magában nem információ, csak a várakozás és a jelhiány körülményeivel, következményével együtt. A semmitől és más transzcendencia-termékektől reálisan nem várható kapcsolat, ezért csak a bennük való hit s annak következményei minősülnek információnak. A legbonyolultabb információk a természeti törvények, amik az Összes információ és Részei minden jelében s a Fizikum mindegyik végtelen kis fizikai részben teljességükben létezve közvetlenül hatnak, illetve valós lehetőségük van a hatásra. Így töltenek be mindent, mint némely vallások szerint a mennyei főlakhelyű Isten.

Az Összes Információ magában foglal minden ismert és ismeretlen információt a múltból és a jelenből, ezen túlmenően tartalmazza az éppen létező időkvantumhoz tartozó jövő minden lehetséges variációját is. Kizárólag az ember döntésétől függ azonban, hogy egy adott kapcsolatában az információként létező lehetséges döntésvariációk közül melyiket teremti valósággá. A lehetőségek közötti választás előtt a döntés természetesen még nem lehet valóságformáló információ, tehát nem ilyen minőségben, hanem csak lehetőségként része az Összes Információnak. Ennyiben az Összes Információ sem eleve tud, hanem csak megismeri a Valóságot, annak megvalósuló részét, a jövőt. Folyamatában saját magát. Dinamikus. Van mit megtudnia a teremtő döntési szabadságunkról, ami kezdődött s véget érhet. Kezdődött azzal, hogy egy földi lény(közösség) megtanult meghalni, de nem élt ezzel a tudásával. Azaz értelmes lett. Előtte ösztönök uralták, mint pl. a halálszervhez jutott méheket. Fajunk tudásfejlődése tükrözi egyedeinek tudásfejlődését. A méhmentalitás nyomokban benne is megmaradt, ideologizálva. Miatta véget is érhet az információteremtő döntési szabadságunk, mert önvédelemből akár az életet is lesöpörhetjük a Föld színéről, eszme vagy érdek nevében. Lebukás veszélye nélkül lehet tagadni akár tudományosan is a földi élet emberi visszateremtésének lehetőségét, mert a tagadók kudarcának nem lesz majd tanúja. Lehet vallásosan hirdetni, hogy az önmegsemmisítő visszacsapás majd örök érdemnek minősül valamiféle túlvilágon. Lehet cinkosságot vállalni a bűnök bűnének előkészületében. Minden döntés jövőbeli lehetséges következményeinek információját is magában foglaló Összes Információ mérlegelése nélkül, pusztán következményeik megjelenése révén minősülnek a földi megmaradásunkhoz képest jónak vagy rossznak az emberi döntések. A létezés törvényei – a természeti törvények – eleve a megmaradásunknak adnak nagyobb esélyt. Csak mi változtathatunk alapvetően az arányokon döntéseinkkel, s emiatt nem mondhatjuk, hogy mindenden információ tudatunktól függetlenül is létezik. 

 Leltár